Méretre szabott szolgáltatások!

A Steel-Invest Kft. Rövid története

A STEEL-INVEST KFT. a 2002-es megalapítása óta szoros együttműködésben dolgozott a DUTRADE ZRT-vel, melynek végelszámolását követően a STEEL INVEST KFT., felvállalta elődje küldetését a magyar acélkereskedelmi és szolgáltatói szektorban. A magyar kohászat átrendeződése következtében a piaci versenyhelyzet erősödött, valamint a vevői igények megváltoztak, megnövekedtek a kis volumenű rendelések, új típusú lakossági igények merültek fel, illetve a kereskedelmi szervizzel kapcsolatos minőségi színvonal is emelkedett.

A STEEL-INVEST KFT. működését úgy alakította ki, hogy a vevői megrendeléseket a lehető legrövidebb idő alatt tudja biztosítani. Ezt támogatja a kialakított raktárkészlet, logisztikai rendszer, valamint az alapanyag szállítókkal meglévő jó kapcsolat. Ezáltal a just-in-time típusú kiszolgálás kihívásainak is meg tud felelni a cég.

A STEEL SERVICE CENTER a mindenkori piaci kihívásokra dinamikus, határozott módon ad versenyképes választ. A 2000-es évek elején Dunaújvárosban, a fejlett ipari országokban bevált mintát követve megalakult az ország első Steel Service Centere. Az ország középpontjában elhelyezkedő, magas színvonalú, szolgáltató központunk a vevői igények alapján vállalja: melegen hengerelt, pácolt és hidegen hengerelt, valamint bevonatos tekercsek hasítását és táblalemezek méretre történő darabolását.

A STEEL-INVEST CENTEREK az ország 10 telephelyén várják Önt acélkínálatukkal, így telephelyéhez közel rendelheti, vásárolhatja meg termékeinket.  A CENTER hálózat minden tagja azonos minőséget, szolgáltatás és termékválasztékot kínál, de az egyes centerek igazodnak a régiónként eltérő helyi sajátosságokhoz is.

 A társaság fióktelepei

2400 Dunaújváros, Papírgyári út 49.

1184 Budapest, Vaslemez u.25.

6728 Szeged, Napos út 8.

5600 Békéscsaba, Felsőnyomás 256.

7630 Pécs, Közraktár utca 7. A.épület

9700 Szombathely, Csaba u.13.

4031 Debrecen, Köntösgát sor 25.

9027 Győr, Csörgőfa sor

6000 Kecskemét, Garay út 1-3.

3527 Miskolc, Besenyői utca 4433/15.

A STEEL-INVEST CENTEREK első osztályú, műbizonylatolt termékekkel, széles áruválasztékkal, testreszabott készletezési konstrukciókkal, fuvarszervezéssel és szakszerű kiszolgálással állnak partnereik rendelkezésére.

Az összesen 50.000 m2-es fedett raktárral rendelkező, egységes arculat szerint kialakított európai színvonalú telephelyeinken a magas szinten szervezett raktári rend, az árumozgatás, a gyors kiszolgálás, a kapcsolódó szolgáltatások, a tanácsadás, a vevőgondozás megfelel a kis- és középfelhasználók igényeinek, elvárásainak.
 

Minden jog fenntartva! © STEEL-INVEST Tanácsadó és Kereskedelmi Kft.
honlapkészítés: DDSWEB